Lykurgosz serleg

Lükorgisz serlege

Posted on Leave a comment

Lükurgosz és Dionüszosz a bor istene, ellenségek voltak. Lükurgosz megtámadta az Indiából hazatérő Dionüszosz kíséretét

Dionüszosz elmebajt bocsátott rá, és Lükurgosz megölte a saját fiait, miközben azt hitte, szőlőtőkét aprít. Országát azután is terméketlenség borította, miután visszanyerte az eszét

Más verzió szerint saját fiát, Drüaszt nézte szőlőfürtnek és levágta orrát, fülét, kéz és lábujjait

Más elbeszélés szerint Lükurgosz részegen megerőszakolta saját anyját, és hogy többé ilyen ne fordulhasson elő, országában kivágatta az összes szőlőtőkét

A trákok feláldozták őt, hogy a még mindig haragos istent (Dionüszoszt) kiengeszteljék. Négy lóval négy felé szakíttatták…

Egy másik változat szerint Dionüszosz fogta el és rettenetes csonkítások után gyilkolta meg…egy “Lükurgeia” című antik trilógia egy részében, Lükurgosz női ruhában lázad Dionüszosz ellen

A serleg, amit róla mintáztak üvegből, a történet más szálait szövögeti, miszerint, mikor Lükurgosz kigúnyolta Dionüszoszt, a szőlőindák rátekeredtek és megfojtották…

A serleg már maga egy csoda, mai napig nem tudják, hogyan készítették egészen pontosan ezt a remekművet. Ráeső fényben borsózöld, áttetsző, áteső fényben pedig izzó vörös színű

Lykurgosz serleg

Színterápia túlzások nélkül

Posted on Leave a comment

Színterápia túlzások nélkül

A színek nemcsak hangulatjavítóként hatnak, hanem bizonyos gyógyulási folyamatokat támogatnak

A különböző színek pozitív befolyással lehetnek pl fáradtság, depresszió, különböző fájdalmak, feszült állapot, étvágytalanság, és különböző pszichoszomatikus tünetek esetében. Olyan tünetekre gondolok, mint pl gyerekeknél valamiféle reakció a külső, belső megoldhatatlannak tűnő problémákra, (tovább…)

természetes lakber színek

Milyen trend érvényesül ma a lakberendezésben, és a dekorációs, művész üveg felhasználhatósága…

Posted on Leave a comment

Milyen trend érvényesül ma a lakberendezésben, és a dekorációs, művész üveg felhasználhatósága…

Kedves üvegszerető Olvasók!

 

Ha megfigyeljük a különböző lakberendező újságok galériáit, látjuk, hogy több féle trend is érvényesül ma a lakberendezésben: (tovább…)

Az ólomüveg ablak 3 titka

Posted on Leave a comment

Az ólomüveg ablak 3 titka

Az ólomüveg ablak, rejtélyes és különös körülmények között lett felfedezve, kitalálva. Nem szeretnék untatni senkit évszámokkal, de azért gondoljunk csak nyugodtan a sötét középkorra, (13.század körül)

Addig a nagyon egyszerű és zömök, hihetetlenül súlyos román kori templomokba, rendkívül pici ablakokat építettek. Elképesztően sötét volt bent a szentélyben. (tovább…)

Ólomüveg készítés otthon

Posted on Leave a comment

Ólomüveg készítés otthon: amit mindenki tudni akar…

Az ólomüveg készítés otthon nagyon izgalmas dolog, de vannak feltételei, amit az alábbiakban mondok el Neked!

Az ólomüveg készítés egyik feltétele, hogy legyen egy olyan helyiség, ahová befér egy asztal, nem a hagyományos magasságú, hanem 80-90 cm magas.

Ez azért fontos, mert állva fogsz dolgozni! Az asztal felülete sima legyen és olyan, amit nem sajnálsz, amire nem baj, ha vegyszerek folynak, amibe szögeket is kell majd verni!

Ezen az asztalon dolgozom, sima felületű osb lap, tudom ajánlani!:

DSC00214

Ólomüveg készítés otthon, biztonságosan!

ÜVEGGEL DOLGOZOL ,ami veszélyes ha törik, mert tele lesz szilánkokkal a padló. Gyereknek ez a tevékenység nem való, főleg kicsi gyereket és háziállatot ne engedj a műhelybe!

Mivel ólommal, vagy ólom tartalmú anyaggal dolgozol, érdemes védőmaszkot is használnod, amit az arcod elé tudsz tenni.

Ólomüveg készítés otthon: a helyszín

Az asztalt egy zárható helyiségbe tedd, ahol sok fény van. Ha ez nem lehetséges, akkor a mesterséges világítás legyen elég jó!

A padló nem baj, ha nem kőből van, az üveg szeret leesni és eltörni! Érdemes fa, vagy pvc padlót tenni a földre!

Az üvegeket olyan helyen kell tárolnod, ahová a kisebb-nagyobb táblák elférnek állítva! A drága, de maradék kicsi üvegdarabokat egy bármilyen puha kosárban érdemes megőrizned! Általában spórolni érdemes
a kézi gyártású üvegekkel!

Mit kell megvenned, ha az álmod, az ólomüveg készítés otthon?

  1. üveget
  2. ólomsínt, vagy réz fóliát
  3. stearin olajat, vagy forrasztó vizet a forrasztáshoz
  4. úgynevezett “patinát”, amivel antik hatású lesz az ólom, vagy a réz
  5. forrasztóónt
  6. ólomsín vágó kést, ezt házilag is lehet barkácsolni
  7. forrasztó pákát
  8. üvegvágót
  9. üvecsiszolót

Ez a pár dolog nélkülözhetetlen ha ólomüveg készítés otthon az álmod!

Ólomüveg készítés otthon: Hogyan csináld?

Figyelj, elmondom a lényeget!:

Tervezés, üvegvágás:

    1. Tervezz egy üveget, olyan üvegdarabokat érdemes beletervezni az elején, amiknek teljesen egyenes oldalaik vannak.
    2. Ehhez kézzel készíts egy rajzot, használhatsz vonalzót, mert nagyon pontos rajzra lesz szükséged!
    3. Miliméter pontosan vágd ki a darabokat
    4. A kivágott papír formákat tedd rá színes üvegekre, amiket már előtte kiválasztottál!
    5. A sablon darabokat rajzold körbe az üvegen!
    6. Az üveg vágóval vágd körbe!

Kiszögelés:

      1. A papíron lévő tervet szögeld ki egy fa léc derékszögbe!
      2. Szögelj ki a léc mentén egy ólomsínt, ami majd keret gyanánt szolgál!

Ólmozás:

        1. Az ólomsínt tágítsd ki egy tompa fejű eszközzel
        2. Az üvegdarabok széleinek megfelelő méretben vágd ki!
        3. Illeszd össze az ólomsínnel az üvegdarabokat!
        4. Úgy tedd ezt, hogy belecsúsztatod a sínbe az üveg széleit!

Amíg tart ez a folyamat és el nem fogynak az üvegdarabok, addig épül az ólomüveg. Olyan, mint egy puzzle…

Ha készen vagy az ólmozással, összeállt az üveged, jöhet az ólom sínek leengedése, vagy rásimítása!

Fogd az ólomsín vágó széles pengéjű kést és simítsd le az ólmot! Ha az egyik oldallal megvagy, NE FORDÍTSD MEG, HANEM FORRASZD MEG!!!

Ha elkészültél a forrasztással, óvatosan fordítsd meg az üveget és a másik oldalán simítsd le, engedd le, az ólomsíneket és aztán forraszd meg!

fénykép üveg logóról 1.

Ólomüveg készítés otthon: összegzés

Mivel ez egy bonyolult és aprólékos tevékenység és folyamat, érdemes egyszerűbb kisebb üveg darabokat ólmozni!

Nem is lehet teljes mértékben kész receptet adni az ólomüveg készítése otthon témában!

Ha komolyan szeretnéd elsajátítani ezt a gyönyörű tevékenységet, mindenképpen azt javaslom, hogy végezz el egy tanfolyamot:

 

Németh Zsuzsa

Klikk ide és olvass itt még az ólomüveg készítésről!