Az ólomüveg ablak 3 titka

Az ólomüveg ablak 3 titka

Az ólomüveg ablak, rejtélyes és különös körülmények között lett felfedezve, kitalálva. Nem szeretnék untatni senkit évszámokkal, de azért gondoljunk csak nyugodtan a sötét középkorra, (13.század körül)

Addig a nagyon egyszerű és zömök, hihetetlenül súlyos román kori templomokba, rendkívül pici ablakokat építettek. Elképesztően sötét volt bent a szentélyben.

Fokozatosan fejlődött az ember ábrázolás, egyre élőbb és kidolgozottabb lett. A katedrálisok is “megnyúltak” Nagyobb fényt, több fényt akartak az építészek. Az egyház hatalma, és jelentősége is növekedett.

A hatalmasra nőtt templom ablakokba, festett üvegeket csináltak a kor mesterei.

Notre Dame székesegyház ólomüvegei

Ez a Notre Dame székesegyház egyik ólomüveg ablak része.

Az ólomüveg ablak 1.titka:

Az ólomüveg ablak feltalálása azért történt, mert csak kisebb méretű üveg táblákat tudtak gyártani, ami túl kicsi volt a katedrálisok óriási ablak méreteihez.

Ezért kisebb üvegdarabokat ólommal illesztettek össze, így tetszés szerint alkothatták meg az ólomüveg ablak méreteit.

Az ólomüveg ablak 2. titka:

Akkoriban még nem gyártottak színes üveget sem, így különböző arany és ezüst alapú festékekkel, megfestették az üvegdarabokat, az ólomüveg ablak részleteit, amik később ólommal lettek összeillesztve. A festékeket hihetetlenül sokrétűen használták föl, csodálatos színeket kevertek.

Az ólomüveg ablak 3. titka:

Az ólomüveg ablak egyébként is titokzatos képződmény, és sokan nem ismerik, nem tudják mi ez. Ma hihetetlen varázslatot tud teremteni lakásokban, ahol valamilyen fényforrás elé kerül.

ólomüveg5

Például ilyen misztikus hatásokra is képes egy ólomüveg ablak, mint ahogy, ezen a képen is gyönyörűen látható.

Vagy mint ez a másik, gyönyörű finom, érzékeny mintázatú, lakberendezéshez készült, ólomüveg ablak:

stained-glass-1093708_1280

Németh Zsuzsa

 

 

Hozzászólás